Magamról

Gálné Lendvai Erika

TSMT-terapeuta, óvodapedagógus, mozgásfejlesztő

30-749-7198; totagastsmt@gmail.com

Ki vagyok én?

1969-ben születtem Veszprémben. Születésem óta –egy kisebb kihagyással- Balatonfüreden élek. 3 fiúgyermek anyukája vagyok. Gyerekkorom óta óvónő szerettem volna lenni, mely álmomat sikeresen megvalósítottam. Annak érdekében, hogy pedagógiai tudásom szinten tartsam és fejlesszem, folyamatos önképzésen és szakmai továbbképzésen veszek rész. A képesítéseim széleskörű felsorolását lentebb találhatják.

Miért kezdtem Tervezett Szenzomotoros Terápiával (TSTM-vel) foglalkozni?

30 év óvodai tapasztalat után rájöttem arra, hogy a gyermekek fejlesztése az óvodában, hagyományos keretek között hatékonyan nem megoldható. Erre kisebb csoportokban és azonos képességű gyermekek között van lehetőség, akik egymás motiválására képesek. Az általam alkalmazott módszer mind eszközeiben, mind feltételeiben lehetőséget ad a gyermekek célspecifikus fejlődésének megvalósítására. Nagy inspirációt jelentett számomra tanárom, néhai Lakatos Katalin PhD munkássága.

Szakmai tapasztalat

1987 óta vagyok óvodapedagógus, 2013 óta pedig mozgásterapeuta. ’87-ben a tihanyi Visszhang Óvodában kezdtem munkámat, majd Pécsen dolgoztam 2 évet tagóvodavezetőként. 2000-2015-ig óvodavezető voltam a tihanyi Visszhang Óvodában. Eközben szaktanácsadói és szakértői végzettséget szereztem. 2014 óta mesterpedagógus vagyok. 2013-ban végeztem el a BHRG Alapítvány képzését Budapesten, amely alapján csoportos TSMT tréningeket tartok. A Tótágas Mozgásfejlesztő Stúdiót 2016-ban nyitottam. Továbbképzéseken szerzett ismereteim alapján a stúdióban mozgásfejlesztést, iskolafelkészítő foglalkozásokat és Montessori-módszer alapú képességfejlesztést is tartok. A foglalkozásokról részletes leírást a Csoportok menüpont alatt találnak.

Tanulmányok

1983- 87         Türr István Óvónőképző Szakközépiskola, Pápa – óvónői végzettség

1992-94          Benedek Elek Pedagógiai Főiskola, Sopron – alternatív pedagógiai módszerek

1994-97          Benedek Elek Pedagógiai Főiskola, Sopron – óvodapedagógusi végzettség

1997-99          Budapesti Tanítóképző Főiskola       – óvodavezető végzettség

2013      –         Organikusan éretlen, homogén csoportba integrálható gyerekek felzárkóztatása tervezett szenzomotoros tréninggel – TSMT terapeuta végzettség; BHRG Alapítvány, Budapest

Szakmai életút

1987-95          Visszhang Óvoda, Tihany

1995-97          Pécs-Somogy óvoda – óvodavezető

1997-2015      Visszhang Óvoda, Tihany (2000-15-ig óvodavezető)

2016-              Tótágas Mozgásfejlesztő Stúdió, Balatonfüred

Továbbképzések, kinevezések

2009 – Továbbképzés: Projekt –és változásmanagement, Várpalota

2012 –  Szenzomotoros szemléletű „Állapot- és mozgásvizsgálat” – BHRG Alapítvány, Budapest

2012 – óvodai szaktanácsadói képesítés megszerzése

2013 – Továbbképzés: Hatékony gyermek megismerési és kezelési technikák a fegyelmezési problémák és a negatív tanulási attitűd csökkentésére, Ajka

2014 – tanfelügyelői szakértői besorolás megszerzése, pedagógusminősítő szakértői besorolás megszerzése

2014 – mesterpedagógusi besorolás

2015 – Továbbképzés: Mozgásvizsgálatok és mozgásterápiák gyermekkorban – BHRG Alapítvány

2019 – Továbbképzés: Regulációs zavarok – előzmények és hatások; A neuro-szenzomotoros szemléletű gyermekvizsgálatok interdiszciplináris modellje – BHRG Alapítvány, Budapest

2019 – Továbbképzés: Béres Mária Montessori Módszere – BMM, Dunaújváros